Könnyen megsértődik az ember, pedig csak azt látja, hallja amit nem szeretne, fejlődni viszont csak a teljes kép megismerésén keresztül lehet. Személyiség fejlődés nélkül nincs spiritualitás, csak menekülés…
Az nem az, mikor könyveket olvas, előadásokat hallgat valaki. Az sem, ha van 2-3 phd-ja. Sőt, segítő is csak az tud lenni aki ugyanazon az úton járt amelyiken a kliensei. (Befele, önmagán dolgozva.)
Bármilyen probléma adódik a világban, az ahhoz való hozzáállás mutatja meg aktuális tudatállapotunkat. Minél több ideig van az ember a programjai, mintái beazonosulása alatt, annál nehezebb leválnia róluk.
Az a tapasztalatom, hogy ilyenkor fájdalmasabb a rávilágítás, a szembesítés. Ez van, úgy látszik a fájdalommal jegyezzük meg a lényeget. (A maszk viselése fájdalmasan emlékeztethet arra, mennyit alakoskodunk, milyen távol vagyunk önmagunktól.)
A lelki egyensúlyt a szorongás és az agresszió veszélyezteti. Erős szorongás esetén regresszió lehet a következmény. Ilyenkor primitívebb, gátlás alá került hárítási módok is felszabadulnak, csatasorba állnak.
Az énkép alakulását alapvetően meghatározza az anya gyermekéről való bevésődése ezt a gyermek önmaga képeként éli meg. A lenézés, leértékelés, elutasítás belső képként rögzül, negatívvá téve az önértékelést, aláásva az önbizalmat, önpusztító gondolatok érzések generálódnak.
Az “elég jó anya” elfogadhatóvá, élhetővé teszi a kihívásokkal ismeretlenekkel gyakran fájdalommal megélt világot a gyermek számára. A túlnyomórészt gondoskodó, figyelmes anya teszi lehetővé az ősbizalom létrejöttét, az emberi kapcsolatokban való hitet. Nem lehetetleníti el a gyereket, bízik a képességeiben, ezáltal a megküzdési funkció mint az élethez elengedhetetlen járulék aktiválódik mikor arra szükség van.
A fejlett “én” jellemzői:
Stabil, önszabályozásra képes énkép.
Van realitás érzéke.
Bánni tud az idővel, van erkölcsi, morális tartása.
Képes stabil emberi kapcsolatokra, intim kapcsolatban elfogadja a másik szükségleteit, tud egyedül is lenni.
A társas helyzettel adódó feszültségeket el képes viselni.
Ha valakinek az anyával nem volt meg az érzelmi összehangolódása könnyen befolyásolhatóvá, következetlen, döntésképtelen, szeszélyes, kiszámíthatatlanná válik. Nem alakul ki önreflexió, melynek során kívűlről is figyeljük magunkat, összevetve az élményeinkkel, és így minősíthetjük viselkedésünket. Ha nincs “távolság“ az élmény és a cselekvés között nem marad tér a gondolatok megfigyelésére, kontrolljára.
Belső tartás nélkül zavarni fognak a külsők, szinte állandó korlátokba ütközik az egyén, dühösen ingerült, lázadó, ellenséges indulatok a jellemzők. Jó esetben képes fegyelmezni magát, de érzelmi beállítódását a tagadás uralma vezényli, ami nagyon szenvedős állapot. Fokozott kapcsolati igénye megvan, de szinte minden embernek más-más arcát mutatja. Belső megosztottságát kihelyezi, ő megkönnyebbül, miközben körülötte veszekednek. Könnyen lesz bizalmatlan, gyanakvó aminek következtében irányításmániás és nem tudatosan de szinte azonnal manipulál, reagálva a szorongásai következtében. Nincs jó közérzete, dühét ha nem talál külső tárgyat, önmaga ellen fordítja. Elégedetlen, de kíméletlen önmagával. Várja, hogy becézzék, szeressék miközben ő kevéssé vagy egyáltalán nem képes mások akár elemi igényeit respektálni. Nem tudja önmagát kerek egészként megélni, fokozott kapcsolati igénye szimbiotikus jellegű, piócaként tapad egy másik emberre.
Az ilyen kapcsolati igény a másiktól való jelentős függőség lehetőségét rejti, így a zsarnoki megnyilvánulások ellenére az egyén kiszolgáltatottságát, önállótlanságát jelenti. A regresszióban a szájjal szerezhető örömök, dohányzás, rágógumi, evés ivás, drog, alkohol élvezete feltűnik és idővel szenvedélybetegségbe torkollik.
A negatív projekciók, a kivetített belső tartalmak a folyamatos harc viszonyát jelentheti a környezettel, vagy a másik oldal amikor egyáltalán nem mutat érzelmet, nem lép kapcsolatba a környezettel, nem támad, viselkedése visszavonuló, elzárkózó.
A fékevesztett állapot ami egy krízis esetén leginkább bekövetkezik szintén korai gyermekkorunk traumáinak és fel nem dolgozottságának eredménye. A reagálás minden emberi kapcsolat sajátja. Csak az a nem mindegy honnan jön és mekkora a reakció az akcióhoz képest.
Az előző életek karmáit éljük, (öntudatlanul pedig teremtjük az újat) és mivel háttérbe nyomta az ember jó sok ideje már a lelki életet, bőven ki jut a “jóból”. A Tudatosság nem tesz különbséget jó és rossz között, feladatot, munkát lát bennük.