A felelősség elkerülése káros az egészségre. A tanult tehetetlenségi modell a tekintélyelvű gyermeknevelés következménye. Egy következetes, melegséget árasztó, figyelmes családi környezetben a kisgyerek személyisége harmonikus belső magot hordoz. Stresszhelyzetben az alkalmazkodó képessége erősebb lesz, mint egy olyan egyénnek akit kiszámíthatatlan, figyelmetlen, bántalmazó család vett körül.
Ha szidalmazás, kritika ért valakit kiskorában, benne az rögzült (tanulta), hogy nem képes magát megmenteni bizonyos helyzetekből, önbizalomhiányos lesz. A tekintélyelvűség nem szül személyes függetlenséget, elnyomja a szabadságot. A szabadságtól inkább menekülnek az emberek, mert ennyire mélyen gyökerezik. A hagyd el anyádat és atyádat jézusi intelem erről szól (szerintem). Ahhoz, hogy éberré válj, a legkritikusabb szemlélő objektív valóságát kell magadra öltsd, ez pedig a szüleinkkel kapcsolatos, amit ők neveltek belőlünk (egy reagáló, automatika).
Önállóságra vágyunk, de visszarettenünk az elszigetelődéstől.
Erre alkalmas megoldásnak tűnik a házastársi-pár kapcsolat. Fúzió. (A szükséges külső kontroll.) Mert itt van felelősségünk is, illetve a felelősség átruházása is… Mikor bekövetkezik egy válás, ettől is tragikussá válik, hisz ekkor szembesülünk avval, hogy mindenért felelősök vagyunk… most már egyedül.
Másik alkalmasnak tűnő felelősségátruházás egy szekta, ahol a vezető mondja meg mit kell csinálni, egy híres ilyen üzleti vállalkozás a hetvenes évekből Amerikából indult (valószínű a szcientológia sikerén felbuzdulva) és a felelősség felvállalására tette a hangsúlyt. Szerintük akkor feneklik meg az életünk mikor képtelenek vagyunk választani. Rengeteg önkéntes dolgozott ennél a csapatnál. Takarítottak, kártyákat készítettek, elképesztő rendszerességgel, következetességgel, szigorú szabályokat betartva dolgoztak mindenfélét. Voltak köztük pszichológusok, ügyvédek, üzletemberek, népszerű művészek is…
Vagyis a felelősségről tanítottak, de tilos volt az alkohol, drog, órát sem hordtak, wc-re is szabály szerint mehettek, enni se akármikor… rágcsa se!
Hol volt itt szabadság, felelősség, függetlenség?! Egy idő után lemondtak a tagok mindenről: ítéletalkotás, vélemény-mondás, gyógyszert is csak engedélyt kérve kaptak be… Ez tehát nem személyes erő, hanem alárendeltség. Volt olyan pszichológus aki azt mondta a vezetőről: félek tőle, de tudom, hogy szeret… Őrülten hangzik, de mindent úgy csináltak ahogy a vezető mondta. Óriásivá nőtt a pasi a szemükben, a hibáit dédelgették, erényt kovácsoltak belőle, emberfeletti képességekkel ruházták föl, delejes tekintetében fürödve, magasztosították… Semmi se fontosabb, mint hogy egy isteni lény rájuk mosolyogjon, vagy csak nézzen. Megjegyzem akik a közelébe kerültek, sütkéreztek a hatalom fényében.
Később hála a jó istennek alábbhagyott a bálványimádat, illetve feltűnt valakiknek, hogy vizsgálják már meg mi ez az őrület… és akkor jutottak erre a felismerésre (Fromm többek közt) hogy mennyire mélyről, hipnózisszerű állapotból, hitrendszerből jön a tekintélyelvűség. Azok az elsőszülött gyermekek akiknek felelősséget kellett vállalniuk saját viselkedésükért, vagy a kisebb tesójukért, bennük ki tudott alakulni a belső kontroll érzése. Ha a sok egyéb zavaró körülményt (féltékenység, irigység, állandó készültségi állapot, stb.) megvizsgálják, éberen, szabaddá válnak ezektől a mechanizmusaiktól.
Persze a tekintélyelven felnövekvő emberek azóta sem haltak ki, ez az elv tovább él bennünk, hisz mindannyian áldozatai vagyunk. A nevelési forma működik napjainkban is, a politikai felelősségről, a számonkérhetőségről, a cinizmusról, a lelketlenségről, a lenézésről… ilyenekről felismerhető.
Tudom, hogy gigászi meló az emberek fejébe új magokat ültetni, de megnyugtat, hogy nincs új a nap alatt…(tehát volt precedens már erre).