„Mit kellene tennem?” „Mi akadályoz meg abban, hogy azt tedd, amit akarsz?” „Hogy nem tudom, mit akarok. Ha tudnám nem lennék itt…”
A vágyaiban gátolt egyénnek súlyos szociális nehézségei vannak. Mások legszívesebben üvöltenének az ilyen emberekkel, akiknek nincs véleménye, nem törekednek semmire, és nincsenek saját vágyaik. Mások vágyain élősködnek, és a környezet végül megunja, kiszikkad és belefárad, hogy helyettük is vágyakozzon és fantáziáljon. A vágyakozásra képtelenség kissé erős, sokkal inkább az van, hogy az egyén nem bízik a vágyaiban, és elfojtotta őket.
Sokan, hogy erősnek tűnjenek, úgy döntenek jobb nem akarni, az akarás sebezhetővé teszi az embert és leleplezi: „Ha nincsenek vágyaim, nem érhet újabb csalódás.” „Ha nincsenek vágyaim, sohasem leszek gyenge.”
Az infantilis hozzáállásról is beszélhetünk, az örök gondviselők úgyis kitalálják, hogy mire vágyjak. Óriási megkönnyebbülést jelent, ha valaki kielégíti a ki nem mondott vágyakat… nem engedik meg maguknak, hogy vágyakozzanak, mintha az ő vágyaik bosszantanák, veszélyeztetnék vagy elűznék a többieket…
A vágyak megjelenéséhez érzelmek szükségesek. Ha az egyén vágyai nem érzéseken, hanem valami máson, például racionális megfontolásokon alapulnak, akkor nem vágyakról, hanem kényszerről, illemről van szó, mert blokkolódik a kapcsolat az igazi énjével.
Az érzelem kifejezése a társas kapcsolatokban magától értetődik. Viszont a gyermekkorban megélt tapasztalatok, például ha a szülők arra tanítják a gyermeket, hogy minden szabad ösztönkifejezés nemkívánatos és minden ellenakarat rossz, annak két következménye lesz: elfojtott érzelmi élet, valamint satnya bűntudattal terhes akarat. A gyermekből olyan felnőtt válik aki elfojtja az érzéseit, és magát az akarást rossz, tiltott dolognak tartja. Aki nem így nő föl, kreatív személyiséggé válik, hozzáfér érzelmeihez, és saját akaratát követi.
A vágyakozó ember nem vak. Például egy vágyakozó férfi nem csak arra vágyik, hogy lefeküdjön egy nővel: az egyiket vonzónak, a másikat visszataszítónak tartja. A vágyakozás szelektív. Ha valaki válogatás nélkül minden nővel nemi kapcsolatra vágyik ott baj van, az ilyen állapot is környezeti nyomásra alakul ki (pl. katonák, rabok elzárva élnek). Pszichés nyomásra is kialakul, az egyén „önként” adja föl szabadságát, és többé nem irányít, hanem őt irányítják. Itt nincs vágy, kényszerűség van (neurózis). És itt nem az ösztönlét neurotikus, hanem megszakadt a kapcsolat az értelem és az érzelem között (a pornó ipar erre tökéletesen fel tudott épülni).
Az akaratnak a vágy kölcsönöz lendületet, tartalmat, képzelőerőt, játékosságot, frissességet, gazdagságot. Az akarat érettséget ad a vágynak, vágy nélkül az akarat elveszti éltető elemét, életképességét, és önellentmondásba fulladhat.
Ha valaki csak akar, de nem vágyik, puritán száraz ember lesz belőle, ha valaki csak vágyakozik, de nem akar akkor ösztönvezérelt, megbéklyózott, infantilis, legvégül pedig gépemberré válhat. Kiég.
Ha terápiába eljön hozzám az illető kitartónak kell lennem, bízom abban, hogy mivel fizet és időt is fordít ránk, akkor előbb-utóbb elkezd magán dolgozni, és szembe megy a félelmeivel. Érzelmeket kell előhoznom belőle, ha utál, vagy haragszik rám az is tökéletes. A lényeg az érezni tudás képességének a bebizonyítása.
Vannak akik hosszú „spirituális” elvonulás után érnek meg a terápiára, ők megfigyelő állásponton képzelték magukat akár évekig is. Feszíti már belül őket a mag, végre kipattanjon, meginduljon az áramlás. A spirituálist azért tettem idézőjelbe, mert míg menekülés önmagam elől típusú játszmát játszom, addig az nem egy kiteljesedett valóban spirituális életet jelent. (Buddha 4 nemes igazságát remekül fel tudja használni az elme, hogy kiangolnázzon a felelős teljes élet alól. Ez az ő igazsága, és valóban ha valaki meg meri élni a vágyait, képes eljutni Buddha szintjére. A vágyakkal, a cselekedni meréssel, a félelmeinkkel nézünk farkas szemet.)
Mooji: „Nem tudom, hogy közületek bárki bölcsen használja-e az idejét. Kéthónapnyi tiruvannamalai-i szatszang után az emberek még több szatszangot akarnak. Azt mondom, nincs szükségetek többre, csak menjetek mélyebbre az önkutatásban, és végezzetek ezzel a szenvedéssel, amit ti teremtettetek magatoknak.”
Nem hiszek a guru létezésében, a szakmai hozzáállásban annál inkább. Technikák, folyamatosan változó, kiteljesedő módszerek vannak, amik azt a célt szolgálják, hogy a kagyló héja kinyíljon, és érezve, elmét hasznosítva éljünk. Moojinak volt egy megjegyzése egy szatszangján (nekem nagy tanítása volt) megkérdezte egy tanítványa tőle: mit érzett, hogy dolgozta föl a fia halálát? Erre ő annyit válaszolt: ne érdekeljen ez téged, foglalkozz inkább magaddal.