Fiatal huszonéves nő meséli, hogy a barátja szüleinél vacsoráztak és egyszer csak rátört a sírhatnék. Kiszaladt gyorsan a kertbe, a barátja édesanyja utánament, megkérdezte mi a baj. Ő azt hazudta, hogy az apjának balesete történt aznap a gyárban és őt sajnálja. Semmi ilyen nem történtc de szeretné megérteni mégis mi történt?! Honnan jöttek a könnyei?
Pár alkalom után sikerült ráébrednie, mennyire hiányzott neki gyerekkorában a nyugodt, bensőséges hangulat. Ennek hiánya okozott a lelkének fájdalmat és ezt sírhatta volna el akkor este a barátja, családja előtt…, viszont szégyellte rettentően a könnyeit, mert tudta, hogy ettől mindenki zavarba jön. “Lőttek volna az estének.”
Azért az apját “dobta” fel a tudata, mert miatta döntött úgy gyerekkorban, hogy a sírás nem lehetséges. A tudatalattijába száműzte a többi döntése mellé, amik amúgy az élete későbbi szakaszában közrejátszó tényezői lesznek sorsa alakulásának.
Úgy dönteni, hogy az érzelmek nem kifejezhetőek az intim kapcsolatokban, a későbbiekben az egészségére káros tényezővé válhatnak. Ami gyerekkorban életmentő, mert a szülőkhöz nem lehet másképp viszonyulni, az később önmagunk ellenségévé válik.
Minden döntésnek van egy látható tudatos és egy masszív tudattalan összetevője. Minél előbb belátásra kerül, hogy mindent mi hozunk létre, még azt is amire a legkevésbé gondoljuk, hogy ahhoz közünk volt, annál könnyebben hozunk döntést, és leszünk tudatában az ok-okozat működésének.