Az abortusz téma kapcsán kaptam kritikákat, és örültem nekik. Teljesen jogos a felháborodás, illetve megértem. Hogy ti is értsétek az én gondolkodásomat írok egy kicsit még róla.
Hozzám a kliens mikor eljön már túl van rajta (abortusz), tehát a bűn érzése ami a tesztelés folyamán megjelenik, benne van, az ő fejében. Én nem marasztalom el, nem bántom miatta, csak tudatosítom mit is érez valójában. Egyikőjük haragot (a szülei magára hagyták, nem is tudnak róla a mai napig sem, 17 éves volt akkor), másik nem képes teherbe esni, pedig a férjével szeretnének kisbabát, orvosnál vizsgálatoknál megállapították hogy nincsenek szervi problémák.
Ekkor jött egy kineziológiai oldásra, ahol életében először beszélt arról mennyire elnyomta a gyászt a fájdalmát akkor, mikor az elsőt elvetette… meglátjuk teherbe képes-e most már esni. De az a folyamat mindenesetre megindult benne, amit eddig nem tudott, hogy mennyire fontos az érzelmek kifejezése.
Erről írogatok, beszélgetek jó pár éve már, hogy az ősagyunk is velünk él, az őseink tradíciói, elvei, dogmái, tabui… amiket ha elhiteti valaki magával (mert épp lázadva menekülne előlük) és nem vesz róluk tudomást… a hatásukat viseli. Én azt mondom tudatosítsuk inkább, ne dugdossuk rengeteg energia árán, amit másra is lehetne használni…
Tudom, hogy nem kis feladat a gondolkodás megváltoztatása, ez is rögzült mint „katiban a gyerek” (ez poén, nagymamáink járókába tették a kisgyereket, hogy biztonságban legyen amíg ők főznek, dolgoznak). De ha sosem kezdi el valaki… (akkor sincs semmi baj, a következményeit is mindenki egyénileg viseli, karmának hívjuk). Az abortuszról, a hormonokról, a sikertelenség érzéséről… bármiről, addig amíg nem mer beszélni valaki, mert a téma kapcsán olyan fájó, zavaró gondolatai lesznek, hogy megijed tőlük addig a probléma csak el van mismásolva.
Ma már ömlenek a módszerek hogyan tárjuk fel amit a mélyben raktározunk; hősöknek, úttörőknek, bölcseknek tartom azokat akik próbálkoznak az önismerettel. Ha megindul ezen az úton, amit befelé haladásnak, figyelemnek hívunk, kezdetben a külvilág ellenségessé válik, mert már nem ugyanazt a sémát követi, amit addig ők megszoktak. Más reakciók kellenek ahhoz, hogy az egyén észre vehessen többet is magából. Nem kis bátorság, támogatottság kell ehhez, de a játszmák így válnak játékossá a későbbiekben.
Egyszerre nagyon kevés és ugyanakkor rengeteg az az információ mennyiség ami a rendelkezésünkre áll. Ahhoz, hogy eligazodni, boldogulni lehessen, a zavaró körülményeket ami a fejünkben kavarog, azt szükséges rendbe tenni, a gondolatok pedig azért kavarognak, mert az érzelmeink befolyásolják őket. Dolgunk van velük.