Gyerekkorunkban kapjuk meg az első „programnyelvet” (szokások általi nevelés, idomítás), amit jó tanuló módjára be is gyakorolunk. Miért szereti valaki a mozgást, vagy éppen miért hanyagolja? Mennyire vannak jó érzései, sikerélményei vagy éppen megszégyenítései, kudarcai a mozgással kapcsolatban? Ezek alapján mire felnőtté válunk, a mozgás tartománya kiszélesedik vagy leredukálódik a legszükségesebbekre.
Az életünket kapcsolatok szövevénye jellemzi, elkerülhetetlen az érdekkülönbség. Még az egyeztetések közben is keletkezik feszültség, amivel együtt jár a diszharmónia. A legegyszerűbb mód az elcsendesedésre a test megfigyelése, és az általa kapott jelzések felismerése.
Ha egész életünk túlnyomórészt a figyelem kihelyezésére összpontosul, a kapcsolat a saját testünkkel természetellenessé válhat: megsérül, megbetegszik, ellenséges viszony alakulhat ki még az egyes testrészek között is. Befelé ajánlott ilyenkor fordulni, de akár rákényszerülhet az ember a megpihenésre, a saját gondolatai átrendezésére is.
A csikung, a nyújtás ezt a kényszerpihenőt képes kiváltani. Hiszen nem „várjuk” meg, míg a testünk „hadat” üzen nekünk. Ráhangolódunk önmagunkra: a megfelelő testfigyeléssel és karbantartással pedig bizalom, erő és öröm jár együtt.
A levegő helyes (a nyújtással összehangolt) ki- és beáramlásával csodák érnek bennünket. A csoda csak addig tűnik csodának, amíg meg nem tapasztalja valaki, hiszen „csak” ami természetes ahhoz segít hozzá.
Várok szeretettel mindenkit az órákon kortól, nemtől és sportmúlttól függetlenül. Kipróbálni, ismerkedni is lehet jönni bátran!
Tovább információ a csikungról itt a nyújtásról pedig itt.
