A gyermek, akit bántottak a szülei, felnőve bele tudja élni magát annak a kislánynak az életébe, akinek senki nem látta a szenvedését, mert a szülei érdekeit szolgálta, amelyeket nagy tehetsége révén tökéletesen ki tudott elégíteni. Ha felnőttként képes megérezni ezt a szenvedést, s a benne lakozó gyermeket kísérni tudja, akkor nem kell mérlegelni a jó és a rossz pillanatokat, hiszen azzal csak visszacsúszik a kislány régi szerepébe, aki a szülei kívánságait lesi, őket akarja szeretni, nekik akar megbocsátani, a jó pillanatokra akar emlékezni. A gyerek folyton ezt csinálja, próbálja feloldani a szülei üzenetei és tettei között feszülő ellentétet, amit nap mint nap megélt. Ez a belső munka csak tovább erősítette a belső zavarodottságát.
A gyerek képtelen megérteni, hogy az anyja belső bunkerben éli az életét, amely elszigeteli őt a saját érzéseitől, ezért nincsenek antennái az ő szükségleteire sem.