Amit ennek hívok, az maga az életünk. Kimenetelét tekintve lehet győztes vagy vesztes. Amiben megegyeznek az a keletkezési idejük. Gyermekkorban íródnak.
Még pedig szülői, nevelői utasítások, elvárások hatására.
De ami a lényeg, hogy a gyermek maga írja a programot (ezért tudom, hogy az egyén alkalmas rá, egyedül, hogy felülírja, megváltoztassa).
Amitől nem egyszerű (nyilván a vesztes programról van szó, hisz a nyerő pozíciót minek átírni) a személyiséget megváltoztatni az az, hogy serdülőkorban is folytatódnak a kisgyerekkorban megalkotott és begyakorolt magatartás minták. Bevésődnek, beprogramozódnak, saját magunk hipnózisában érkezünk meg a felnőtt korunkhoz.
E személyiség választ partnert (férjet, feleséget), hiszen a követelmény az, hogy mindenki rendesen játssza el a maga szerepét.
Olyan partnert választ akivel folytathatja a játszmáit. Ha valaki meggondolja magát menet közben, én-állapotot vált, annak meg lesznek a következményei.
A terápiának pedig éppen ez a célja. Ez a magyarázat arra, miért nem akarnak tömegesen emberek analízisbe járni. És ebből következik, hogy akkor megyünk el, mikor már szinte az összes lehetőséget megpróbáltuk önmagunk boldoggá tételére.
De lehet, hogy közben kifutunk az időből, megbetegszünk, stb. Ami másik probléma, hogy megszületve a gyerekeink is kialakíthatnak önsorsrontó mechanizmust. Aztán a szülő szembesül eredményével, és nem érti miért a harag, a konfliktus közte meg a gyerekei közt.
A személyiség pozitív irányú változását a személyiségfejlesztő trénerek harsogják a médiában. Látja minden vesztes program a nyertesek világát. Ettől a szakadék még szélesebb az egyén valódi énje és a kialakult személyiség között. Hiszen a valódi énjét senki sem ismeri teljes mélységében… Tehát óriási ellenállás, feszültség tombol az ember belsejében és ez összegződik a világunkban.
A spirituális vetülete, mikor valaki “levedli bőrét” ( ez a vesztes és nyertes játékosokra is igaz) és megkezdi a kiterjedtebb érzékelést. Meditációban, üres elmével pihenve, befogadóvá válik. Ahogy egyre mélyebben ismeri fel önmagát, csökken a feszültség közte és a külvilág között. Nem akar már nem látni.
Gyakorlati, fizikai munkáról van szó eleinte. Később is, de kevésbé lesz “izzadtságszagú.” A megállapítással kezdődik, hogy valaki kijelenti ő a vesztes oldalra került és nyerni szeretne. Ami fontos, ahogy a személyiségét is jó pár év alatt sikerült olyanná alakítania amin most változtatni szeretne, ehhez is időre lesz szüksége.
Az is megfigyelhető, hogy gyermekkorban szinte mágikusnak látjuk a szüleinket, fölénk magasodnak (szó szerint), kialakul a tekintély tisztelete. Kamaszkorban még egyszer áttekintjük a forgatókönyvünket és a jövőhöz igazítjuk.
A tekintély, a nagyság iránti attitűd megmaradhat a későbbiekben is, keresünk egy tanítót, mestert és bálványozzuk ahogy kisgyerek a szüleit. Ezt a tulajdonságunkat okosan is ki lehet használni, hogy egy hasonlattal éljek, olyan pilóták leszünk akinek nem kell összetörnie jó pár gépet ahhoz, hogy manőverezni tudjon. Lehet más kárán is tanulni.