Minden pillanatban döntünk, ha a halogatás mellett akkor is, ha a sorsra bízzuk szintén. Viszont ha sikerült valakinek már megfigyelnie, rájöhetett, hogy a kimenetelét tekintve nem mindegy ki dönt egy szituban.
Esetekkel, példákkal szoktam illusztrálni (illetve majd mindannyiunknak vannak saját élményei a gyerekes viselkedést illetően) milyen hatása van a gyerekkorunkban megélt és rögzült viselkedéseinknek a jelenben.
A fejlődésünk során a szüleink akadályokat gördítettek az akarataink útjába, és hajlamosak vagyunk cselekvésképtelenek maradni akkor is, ha nincsenek akadályozó tényezők. Sorra lehet venni szisztematikusan, logikusan melyik döntés milyen eredménnyel zárul. Ehhez elég egy okos, őszinte barát megléte is. Viszont amivel a racionális agy nem képes számolni, a döntésdilemmák jó része tudattalan, és emiatt elérhetetlen a racionális elemzés számára.
Egy terapeuta tudja, hogy sokkal összetettebb és mélyebb dologgal képes az univerzum szembesíteni minket, mikor dönteni kellene. Mik az érzések amik a mélyből törnek ránk egy-egy döntés szükségességét sürgető változás előtt vagy közben?! Nos a terapeuta feladata,hogy megszüntesse az akadályokat mely által az egyén természetes úton fejlődésnek indul.
Csoport munkában az a képesség javítható, hogy mindenki tanulni képes egyik-másik dilemma átbeszélése közben. Az érzések megjelennek, és akkor már ne nyomjuk vissza, hanem beszéljük, adjuk ki.
Sokszor hivatkozom arra, hogy a tekintélyelven nevelt gyerekek milyen nehézségekkel szembesülnek felnőttkorukban. Az egyén nem lehet tisztában saját erejével és erőforrásaival. Nagyon bántalmazott gyerekek nagyon nincsenek tisztában a bennük rejlő lehetőségekkel, amik persze próbálnak felszínre törni, de segíteni kell a kibontakozást. Ne szégyelljük magunkat.