Mondjuk, hogy igaza van Buddhának, az ő előtte – utána élt mestereknek, Szepes Máriának, Rupert Sheldrake-nek, és valóban egy körnek a szelete az életünk, tele karmikus feladatokkal amiket meg kell oldanunk, hiszen a mostani szeletben benne van az összes többi szelet szituja, helyzeti szerepei, elfojtott érzelmei, és ebben az életben eljutottunk oda, hogy erre rájöttünk.

Hála az égnek vagy az univerzumnak nem csőstül zúdul a nyakunkba. Pontról-pontra kapjuk… Persze, aláírom, hogy a pont, mikor épp fulladozunk tőle gigászi, vagyis “ami a csővőn kifér”-nek tűnik…

Mi vagyunk a sorsunk irányítói – és minél inkább tudatában vagyunk ennek, annál inkább képesek vagyunk a szükséges változtatások véghezvitelére. De majd minden nő és férfi szenved, épp ezért szenvedteti az utódját is. A testi fájdalmakra van már csillapító, és nem kell egy foghúzáshoz fejbe verni hogy elájuljak.

Mostanság szenvedünk leginkább a lelki bajoktól. Őseinknek nem volt kapacitása az időjárás vagy a kardfogú elől menekülve a szorongásra. Most van. Most nincs szükség a pillanat teljes átélésére, megtehetjük, hogy a gondolat kalandozzon ide-oda, miközben 160-al száguldunk teljesen máshova… Ennek már van köze a szorongáshoz, hiszen teljes szétesés a pillanat, amiből nem csak egy van. Oda kell figyelni önmagamra miközben a dolgom végzem, ne legyek fejben abszolút máshol. A kérdést is fel kell tenni: ki vagyok, honnan jöttem, mi a célom? Ezekhez a kérdésekhez le kell állni, ülni, meditálni.

A felettes én vagy szuperegó, a személyiség része, a társadalom értékeinek és erkölcsi normáinak belső képviselője, hívhatjuk lelkiismeretnek is, állandó munkát ad. És miközben ez a munka zajlik, a lélek zsákja (karmikus feladatok gyűjtőhelye) ürül… A munka része az integrálás, tudatosítás, magunkévá tenni és megoldani egy problémát, egy élethelyzetet, átérezni, megérteni egy gondolatot. Amikor ezt a kifejezést egy érzelmi sérülés kapcsán használjuk, és azt mondjuk, integráltuk az adott helyzetet, akkor ez azt jelenti, hogy begyógyítottuk azt a belső sebet, amely ehhez a helyzethez kapcsolódott, és megértettük, tudatosítottuk a probléma üzenetét. Nekem is volt, van bőven. Hegek a testemen, amik előbb a lelkemen keletkeztek. A baleseteim, amik bűntudatra utaltak, amit valamivel, valakivel szemben éreztem, vagy a gondolkodásmódomhoz, a társadalomban elfoglalt helyemhez volt köthető. A tekintéllyel szemben tanúsított lázadásomról, ellenállásomról is árulkodtak, nehezen szálltam szembe a tekintéllyel, nehéz volt kifejeznem, hogy mire is van szükségem, melyek a nézeteim bizonyos dolgokról. Ilyenkor saját magamon követtem el erőszakot.

A baleset mindig a gyors cselekvés közvetlen és azonnali szükségességét szimbolizálja.

A változás nem tudatos szinten megjelenő szükségessége olyan nagy már, hogy elmém egy szélsőséges, drámai szituációt teremt annak érdekében, hogy tudatosítsa bennem, a jelenlegitől eltérő irányba kellene irányítanom az életemet. Ilyen esetekben az ember mindig tudatosan vagy tudat alatt önmagát bünteti. A baleset következtében megsérült testrész többnyire már eleve beteg, vágás, égés következtében már egyszer sérült. A baleset ezt a korábbi sérülést hozza felszínre azért, hogy felhívja rá a figyelmemet. Arról is tanúskodik, hogy képtelen vagyok olyannak látni és elfogadni önmagamat, amilyen vagyok.

Teljes mértékben én vagyok a felelős az életemért, s minden tettemért, ezért bizonyosan oka van, hogy miért éppen egy bizonyos balesetet „vonzottam be”? Így történt? Igen, hiszen mindez a legmélyebb gondolataimban gyökerezik, berögzült gondolatsémáim, vagy gyerekkoromban magamévá tett gondolatminták következménye. Lehetséges, hogy vonzok büntetéseket, amikor úgy vélem, valamiben nem cselekedtem helyesen. Ugyanúgy, mint gyermekkoromban, amikor megbüntettek, ha nem viselkedtem megfelelően. Ez berögződött az elmémbe, de itt az ideje, hogy ezen változtassak. Az ember erkölcsi énje megbünteti saját magát, ha bűnösnek érzi viselkedését, innen ered a fájdalom, a lelki szenvedés és a balesetek. Fontos tudni, hogy bizonyos helyzetekben rendjén való, ha bűnösnek érzem magam, de csakis akkor, ha másoknak rosszat tettem, fájdalmat okoztam. A többi helyzetben azonban felelősnek igen, bűnösnek viszont nem kell éreznem magamat. Emlékeznem kell arra, hogy a saját magam ura vagyok (az egyén értelmében). Meg kell találnom, és el kell foglalnom a helyemet az univerzumban.

A függések (alkohol, evés, vásárlás, drog, egyebek…) a lelki fájdalmak csillapítására szolgálnak.

Egy ideig valóban ezt teszik, de aztán a testi tünetek jelzik, hogy ideje a “zsákból” üríteni. Az aranyér például (de a cukorbetegség, máj, egyéb más terület is) hűen tükrözi a folyamatot. Amikor fájdalmas az aranyér, akkor stresszt jelez, amikor vérzéssel jár, akkor a jókedv, életöröm elveszítését jelenti. Az aranyér arra irányuló vágy, hogy erőltessem a kiválasztást, mintha valamit nagyon erősen ki akarnék adni magamból, viszont ugyanakkor vissza is akarom tartani. A kinyomás és visszatartás közötti konfliktus, őrlődés, az egyensúly felborulását okozza. Az elutasítás, a magamtól való ellökés és az érzelem visszatartása, magamban tartása között konfliktus alakul ki. Például, olyan gyerekeknél, akik úgy érzik, szüleik érzelmileg becsapják őket (nem fogadják el őket), azonban azt akarják, hogy velük maradjanak, és így visszatartják őket.

Az aranyérnek azonban más okai is lehetnek. Erős bűntudat, vagy egy régi, rosszul kifejezett, esetleg elfojtott feszültség, harag amelyet inkább megtartok magamnak. A testem riadót fúj. Valamire rá kell jönnöm az életemmel kapcsolatban, stresszt élek meg, egy olyan nyomást, amellyel kapcsolatosan bűnösnek érzem magam. Talán határidőket kell betartanom, vagy nehezen engedek el dolgokat, nehezen bízom az emberekben, és úgy érzem, köteles vagyok kötelességeimnek, felelősségeimnek eleget tenni, még akkor is, amikor igényeimet szeretném kifejezésre juttatni azért, hogy helyrehozhassak, kijavíthassak bizonyos dolgokat. Egyedül kell cipelnem ezt a terhet, mert a gőgösségem arra kényszerít, hogy senkitől se kérjek segítséget. Az is lehetséges, hogy egy emberrel vagy helyzettel kapcsolatban alávetettnek érzem magam, mintha egy kis “senki” lennék.

A testi tünetek lehetetlenség hogy ne álljanak összefüggésben valamilyen belső szorongással, szomorúsággal, és az ezekkel kapcsolatos érzelmeinkkel.

Az ember egy csodálatos “gépezet”. Összetett, és a bonyolultságát mi magunk okozzuk. A fejlődés magától végbemegy ha az akadályokat amiket a rossz elme működés okoz, elhárítjuk. Ehhez szükséges megállítani tudni az állandó elme-csatangolást és megtapasztalni a gondolkodás előtti csendben levést. Aztán beindítani, de ekkor már a gondolkodásunk az érzelmeink, a beszédünk-értelmünk, és a tetteink ugyanazt a vektort adják ki, a Tudattal dolgozunk összhangban .

Ha már a nagyokra hivatkoztam az elején, velük is fejezem be, szerintük nem megy egyedül, az emberi lény társas. Egymástól tanulunk, egymásból merítünk energiát, információt.


Az oldalon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk Neked. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás